Precedens értékű ítélet születhet a Fővárosi Törvényszéken!
Nem vagyoni kártérítés címén indított peres eljárást egy budapesti férfi, egy szentendrei nő ellen, aki gépkocsija fedélzeti kamerájával rögzítette, hogy tavaly december elején, szabálytalanul előzött a 11-es úton.
A nő a rögzített felvételt a Facebookon, egy “besúgó hálózatként” működő csoportban tette közzé, amely alapján a rendőrség eljárást indított a férfi ellen, és közigazgatási eljárás keretében 100.000.Ft-ra büntette!
A férfi ezek után ügyvédhez fordult, a bírságot befizette, de pert indított a felvételt készítő nő ellen, mivel a felvételt szerinte a nő jogellenesen készítette, hiszen a fedélzeti kamera működtetése nem felelt meg a hatályos adatvédelmi jogszabályoknak.
A feljelentő ügyvédje szerint minden esélyük megvan arra, hogy akár milliós kártérítést ítéljen meg nekik a bíróság, mivel a hatályos “Adatvédelmi Törvény” szerint aki ilyen kamerát üzemeltet, annak rendelkeznie kell “GDPR Szabályzattal”! Ilyen szabályzattal rendelkeznek például a bankok, árúházak, társasházak is, ahol kamerákat üzemeltetnek.
A nőtől a bíróság már kért nyilatkozatot, hogy rendelkezik-e GDPR szabályzattal, ha igen, akkor azt a bíróság felé nyújtsa be. A nő hivatalosan nyilatkozott, hogy nem rendelkezik ilyen szabályzattal. Ennek nyilvánvaló oka az lehet, hogy egy ilyen szabályzat elkészítése több százezer Forint, amit egy autósnak nem éri meg elkészítetni.
Ezek alapján hiába fogadja el a rendőrség a kamera felvételeket, hiába bírságolja meg a szabálysértőt, a felvétel készítője többet fog fizetni kártérítés címén a szabálysértőnek, mint a kiszabott bírság összege!
Érdemes tehát mindenkinek elgondolkodni azon, hogy a szabálysértésekről készített felvételeket biztosan feltölti-e a közösségi médiába, megéri-e, hogy esetleg ő maga fog a szabálysértőnek kártérítést fizetni. Még ha véletlenül nem is ítélik meg (amire három megkérdezett jogász szerint) kicsi az esély, akkor is legalább 4-5 tárgyalási napon kell részt venni!
De nézzünk néhány külföldi gyakorlatot.
Németországban, Hollandiában és Dániában tilos a fedélzeti kamerák engedély nélküli használata. Engedélyt természetesen bárki kérhet, de pontos GDPR szabályzatot kell mellékelnie a kérelemhez, amely minden esetben tartalmazza, hogy a felhasználás célja kizárólag baleset esetén történhet meg, a körülmények tisztázása érdekében! Baleset hiányában nem használható fel a felvétel. Görögországban egyáltalán nem lehet ilyen kamerákat használni!
Comments are closed.