Origó- Az Észak-atlanti Szerződés Szervezete (NATO) megalakulásának 70. évfordulójára összehívott éves csúcstalálkozót idén London északnyugati elővárosában, Watfordban rendezték meg a 29 tagállam vezetőinek részvételével. A találkozókon részt vett Orbán Viktor miniszterelnök és Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is.
Magyar szempontból számos fontos kérdés volt napirenden. Először mondta ki a NATO, hogy a tömeges migráció biztonsági kihívást jelent; Magyarország ismét világossá tette, Ukrajna egészen addig nem lehet a katonai szövetség tagja, amíg a kárpátaljai magyarok vissza nem kapják a jogaikat, és széles egyetértés mutatkozott a vallásszabadságért tett magyar erőfeszítések terén is.
A NATO először mondta ki, hogy a délről érkező tömeges migráció biztonsági kihívást jelent, és a szövetségnek foglalkoznia kell ezzel a kérdéssel- mondta Orbán Viktor miniszterelnök a szerdai londoni NATO-csúcs után a közmédiának.
Ez egyértelmű magyar diplomáciai siker, amiben hosszú évek kemény munkája van. Magyarország ugyanis az elsők között tett konkrét intézkedéseket a migráció ellen, és azóta is próbálja felhívni a bevándorlással együtt járó biztonsági veszélyekre a figyelmet.
A miniszterelnök azt is elmondta, hogy Magyarország számára mindig is fontos volt, hogy a nyugati katonai szövetséghez tartozzon, ezért csatlakozott 1999-ben a NATO-hoz. Orbán Viktor nagy megtiszteltetésnek nevezte, hogy a csatlakozási dokumentumot ő írhatta alá. Azt is kiemelte, hogy a NATO-tagság fontos identitási elem politikai közösségének is, hiszen a keresztény nemzeti erők voltak, amelyek bevitték az országot a NATO-ba első kormányuk idején.
Forrás: Origó
Comments are closed.