Az Origó írta meg, hogy Kamala Harris kaliforniai demokrata párti szenátor kedden bejelentette:
Kiszáll az Demokrata Párt elnökjelöltségéért folytatott küzdelemből. A szélsőbaloldali nézeteiről ismert szenátor egy ideig a harmadik-negyedik helyen állt a demokrata előversenyben, de az utóbbi időben nagyon visszaesett.
Már a négy százalékot sem érte el a támogatottsága, öten is megelőzik, köztük az a Bloomberg is, aki éppen csak elindult. Visszalépése valószínűleg Elizabeth Warrent segíti a legjobban, de az utóbbi időben ő is visszaesett.
A politikus e-mail üzenetben hozta nyilvánosságra a döntését.
“Az elnökségért folytatott kampányomnak nincsenek meg a folytatáshoz szükséges anyagi forrásaim” – írta az 55 éves Harris.
Forrás: Origó
Comments are closed.