Kálmán Olgát indítja a DK főpolgármester-jelöltként.

A „független,objektív” újságírót, Kálmán Olgát indítja főpolgármester-jelöltként Gyurcsány Ferenc pártja a Demokratikus Koalíció.

Teszik ezt annak ellenére, hogy Kálmán egy nemrég több fórumon is határozottan cáfolta, hogy politikusi ambíciói lennének. Akkor úgy vélekedett, hogy:

“Én újságíró vagyok, a politika pedig a túloldal. Miért mennék át?

De mint tudjuk a kimondott szavak és a cselekedetek a baloldalnál nem szoktak azonosak lenni. Így van ez most is, ugyanis Dobrev Klára a DK EP-listavezetője a rendkívüli sajtótájékoztatóján közölte, hogy:

“A főpolgármesteri előválasztáson és októberben szavazzanak Kálmán Olgára.”

Kálmán Olga erre azt a magyarázatot adta, hogy:

” Dobrev Klárának nagy szerepe van abban, hogy ezt vállalta, és egyetértek azzal, hogy több nő kell a politikába.”

De azért gyorsan hozzátette, hogy “független jelölt vagyok a DK biztatására, Klára biztatására.” Hát persze Olga, nagyon független jelölt vagy……….biztosan lesz aki ezt elhiszi neked!

Ha tetszik...Share on Facebook
Facebook
Email this to someone
email

Iratkozz fel hírlevelünkre

Adataidat bizalmasan kezeljük, és csak azokkal a harmadik felekkel osztjuk meg, amelyek lehetővé teszik ezt a szolgáltatást. Olvasd el adatvédelmi irányelveinket.

MLH Written by:

Comments are closed.