Senkinek nem kell Ahmed H. Ciprus még csak nem is válaszol a megkeresésekre.

Három lehetséges ország van ahova az elítélt terroristát Ahmed H.-t jogszerűen ki lehet toloncolni. Az egyik ilyen a hazája Szíria, ahol kerek-perec kijelentették, hogy hallani sem akarnak róla. A másik ilyen ország Görögország, ahol Európán belül először regisztrálták az adatait. A görögök sem akarják fogadni, Ők nemzetközi jogi összeférhetetlenségre hivatkoznak.

A harmadik ami egyben a legkézenfekvőbb megoldás is lenne, az Ciprus. A terrorista ugyanis megkapta az állampolgárságot, sőt felesége és három gyereke jelenleg is ott él.

A ciprusi hatóságok még csak arra sem veszik a fáradtságot, hogy valamilyen mondva csinált okkal elutasítsák Magyarország megkeresését. Egyszerűen már több mint hatvan napja nem is válaszolnak a magyarok többszöri megkeresésére, pedig ezt az első értesítést követő harminc napon belül meg kellett volna tenniük.

Így továbbra is kérdés, hogy hova lehet majd kitoloncolni a terroristát, aki jelenleg idegenrendészeti őrizetben várja sorsát, addig pedig a magyar emberek pénzéből etetik.

Ha tetszik...Share on Facebook
Facebook
Email this to someone
email

Feliratkozás a hírlevelünkre

MLH Written by:

Comments are closed.