MEGKEZDŐDÖTT A KITOLONCOLÁS A “VÍRUS SZIGETRE”! Hatalmas fordulat Dániában.

Mint korábban megírtuk, a Dán Parlament elfogadta azt a törvényjavaslatot, ami megszünteti, hogy a bevándorlók paradicsomi körülmények között éljék életüket Dániában.

A szavakat tettek is követték és már meg is kezdődött a bevándorlók kitoloncolása, vagy ahogy hivatalosan megfogalmazzák “áttelepítése” az un. “vírus szigetre”. A sziget a nevét onnan kapta, hogy korábban itt kezelték a fertőző betegeket, a szigeten egy kórház és krematórium működött.

Lindholm (vírus) sziget

Az elfogadott törvény értelmében az ide “áttelepített” bevándorlók nem hagyhatják el a szigetet, ami nehéz is lenne, hiszen meglehetősen hosszú tengeri utat kellene úszva megtenni a fagyos és háborgó tengeren, amit Chuck Norris kivételével nem sokan tudnának végrehajtani. Itt kell kivárniuk, amíg letelepedési kérelmüket elbírálják, ami az új szabályok alapján 99.9%-ban elutasítás lesz. Ilyen esetben a szigetről visszakerülnek a hazájukba.

De nem az egyetlen szigorítás amit most elfogadtak. A pozitív elbírálásban részesülő bevándorlók esetében sem kerülhet sor olyan “családegyesítésre” mint korábban, hiszen csak a vér szerinti gyermeke(i) és házastársai (több esetén csak 1 fő) lesz jogosult a menekültstátuszra.

Ha tetszik...Share on Facebook
Facebook
Email this to someone
email

Iratkozz fel hírlevelünkre

Adataidat bizalmasan kezeljük, és csak azokkal a harmadik felekkel osztjuk meg, amelyek lehetővé teszik ezt a szolgáltatást. Olvasd el adatvédelmi irányelveinket.

MLH Written by:

Comments are closed.