A balliberális pártok tüntetése egyértelművé tette, hogy Gyurcsány a baloldal igazi miniszterelnök-jelöltje! -reagált a Fidesz frakcióvezetője.

   Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke a baloldal közös tüntetésén bejelentette, hogy vasárnap délutánra tárgyalni hívja az MSZP-Párbeszéd, az LMP és a Jobbik vezetőit. Azt mondta, készek megtenni azt, amit eddig soha, és tárgyalni fognak a Jobbikkal. 

A Fidesz frakcióvezetője szerint a balliberális pártok közös tüntetésén egyértelművé vált, hogy Gyurcsány Ferenc a  baloldal igazi miniszterelnök-jelöltje. 

Gulyás Gergely a Fidesz frakcióvezetője elmondta, hogy Gyurcsány Ferenc a politikai jellemtelenség megtestesítője.Kommunista ifjúsági vezetőként kezdte, most pedig azokat hívja tárgyalni, akiket korábban ő nevezett náciknak,és ezt még néhány héttel ezelőtt is megerősítette.

Gulyás szerint a Jobbik szavazóinak ideje elgondolkodniuk azon, pártjuk hogyan juthatott olyan mélyre, hogy vonzó partner legyen az országot tönkretevő, a magyar nemzettel való közösséget megtagadó Gyurcsány Ferenc számára.

A vasárnapi tárgyalás azoknak a politikai erőknek a tárgyalása lesz, akik hatalomért és a pénzért bármilyen elvet készek sutba dobni – jegyezte meg a Fidesz frakcióvezetője.

 

forrás: MTI/Origó

Ha tetszik...Share on Facebook
Facebook
Email this to someone
email

Iratkozz fel hírlevelünkre

Adataidat bizalmasan kezeljük, és csak azokkal a harmadik felekkel osztjuk meg, amelyek lehetővé teszik ezt a szolgáltatást. Olvasd el adatvédelmi irányelveinket.

MLH Written by:

Comments are closed.